Balla Tünde Aziza oktat a Bellyfit térneri képzésen
Balla Tünde Aziza programgazda a BELLYFIT-ről:
2001 januárjában, amikor a hastáncot elkezdtem tanítani, rá kellett ébrednem, hogy az órákra érkezők nagyon nagy százaléka tartáshibával, rugalmassági és állóképességi gondokkal érkezik.
Nem küldhettem el őket gyógytornára vagy aerobicra, hogy „Majd, ha majd szépen tartod magad, hajlékony és erős leszel, gyere vissza táncot tanulni!”
Adott volt a feladat: állítsak össze valamilyen örömteli mozgásprogramot, amellyel bemelegítés és nyújtás funkciója mellett a fenti hiányosságokat lassan pótolni tudjuk. A gimnasztikus bemelegítés helyett mindig is a motivikus bemelegítés híve voltam, így ezen a szálon indultam el.
A kifejező, hangszerekkel együtt rezdülő improvizatív tánc tanítása mellett kidolgoztam egy erősítő-nyújtó edzésprogramot, amelyet a bellydance és a fitness szavak kombinálásával „bellyfitnek” neveztem el.
A programot eleinte csak a táncórák állandó blokkjaként, majd 2001 őszétől önálló mozgásprogramként is vezetem. A foglalkozásaimra járók közül sokan kedvet kaptak/kapnak a tánctanulásra, mert föloldódtak a régi, negatív képzeteik a testükről. Kinyíltak és nyitottabbak lettek/lesznek a világ felé.
Az órák alapja: a teljes testi-lelki-mentális jelenlét. A testre, a mozdulat indító-pontjára, a dolgozó, „motor” izomcsoportra való odafigyelés megtanítja őket a pillanatban élni, arra figyelni, ami épp történik, ami van és kizárni minden mást, ami volt és ami lesz. Ez a rendszer olyan speciális órákat foglal magába, amelyek a jóga, az ázsiai, afrikai, indiai, polinéz táncelemeket használják a test minden ízületének és izomcsoportjának az átmozgatására, kiemelten kezelve legnőibb, legbensőbb izmainkat.
A „véletlen” az utamba sodort néhány pilates órát és rá kellett döbbennem, hogy az általam összeállított bellyfit és a pilates rendszere lényegi elemeiben nagyon hasonló. Ugyanakkor a bellyfit órán az ízületek adta lehetőségeket, a legegyszerűbb változtatással történő változtatást tekintjük a következő mozdulathoz való eljutás alapjának. Ez a gyakorlatban nem bonyolult.
Az ülő-fekvő és álló-lépő gyakorlatsorok logikusan ergonomikusan vannak felépítve. A foglalkozáson kismamák is részt vehetnek.
2003 januárjában megvásároltam a bellyfit.hu domaint.
A 2003 őszén Kanadában indult bellyfit oktatás két évvel azután kezdődött, hogy én Magyarországon már tanítottam a saját módszeremet, Bellyfit néven.
BELLYFIT ÉS BELLYFIT FŰZŐ OKTATÓKÉPZÉS
A képzésre jelentkezés feltétele:
meglévő -bármely életkorú célcsoporthoz köthető mozgásoktatásra, mozgásos fejlesztésre jogosító okmány (OKJ, új szakképzés, felsőfokú végzettség pl. óvodapedagógus, tanító, testnevelő, gógypedagógus)
egyéb tánc vagy mozgásos terápiák vagy okmányban igazolt anatómiai-élettani ismeretek megléte
Telefonon egyszerűen tisztázható
A képzés időtartama:
4x8 óra, azaz 32 óra.
A képzés felépítése:
3 nap csoportos óra, azaz 3x 8x 45 perc az alábbiak szerint:
1-2. nap (szo-vas) kontakt Budapesten
3. nap távoktatás csoportos
= 24 csoportos óra
4. nap: 8 óra egyénileg elosztva több részletben, egyéni ütemezésben,
= 8 magánóra egyéni konzultáció és a vizsgafeladat bemutatása, indoklása, javaslatok.
Záróokmány: államilag elismert tanúsítvány
Vizsgadíj nincs
A képzés teljes díja:
64.000Ft
Bővebb információ telefonon.
+36204904080
A képzés legközelebb 2024 januárjában indul.
Tervezett kontakt budapesti hétvége:
2024. január 27-28.
Zárás:
2024. február vége. Pontos ütemezése a csoport tagjaival lesz egyeztetve.